Könnyedén, kalácsosan, de annál inkább katasztrófálisabban egy
Coffeeshop AU, fluff, nagyon édes, slow-burn, disaster gays.
Jayce Talis minden erejét megfeszítve nézte a vele szemben álldogáló latte-t. Üvegpohárban, extra tejszínhabbal és karamell öntettel kérte. Általában tartózkodott az édességektől, de most úgy érezte a fenébe is, szükségem van rá.
Fáradt, nyúzott, nyűgös, kialvatlan, büdös és legfőképpen irritált volt. Az a tudat, hogy nem ágyazott be napok óta rettenetesen zavarta. Maga azon gondolatmenet, hogy hazamenjen, azután pedig úristen be kell ágyazzak és le kell bassza meg zuhanyoznom és még kitudja, talán még főznöm is kellene, elviselhetetlen gyomorgörcsöbe torkollott.
Már legalább egy hete nem volt bulizni, és büszke volt magára, hogy a lehető legjobban sikerült a szemeszter, de bassza meg ami elég, az elég. A vizsgaidőszakok közül ez bizonyult eddig a legnehezebbnek, és ki gondolta volna, hogy a szokásos jól bevált felkészülésimódszere (öt napon át tartó magolás, reggel nyolctól este nyolcig, kisebb mosdó és rágcsaszünetekkel) ennyire le fogja terhelni.
Szóval mindent összevetve nem tűnt rossz ötletnek, hogy egy kicsit letegye a fejét az asztalra. Csak pár perc nyugalom, csak egy kicsit megpihen a szeme, a lelke, a teste, a kezei, a lába…
Kényelmetlenül, féloldalasan elhelyezkedett, arcát a fehér abrosznak nyomta, majd a zsebébe nyúlt. Kihúzta a telefonját, a legújabb iPhone, átlátszó tok, amiben még egy memorizálásra váró képlet árválkodott. Egy fél éve vette a készüléket, de már az üvegfóliát is csak a Szentlélek tartotta egyben. (Párszor sikerült kimosnia, egyszer leejtette a másodikról is.)
Jayce maga sem tudta megmondani, hogy miért, de élt-halt az iPhone termékekért. Amint megkapta az ösztöndíját, illetve a Kiramann-támogatást (az első egyetemi éve ráment a támogatás megnyerésére, de irdatlan mennyiségű pénzről beszélünk, amire egy latin amerikai, egyedülálló anyuka által nevelt fiatalnak meglehetősen szüksége volt NewYork-ban, szóval tökéletesen megérte) már az almás oldalon böngészett, vagy éppen a saját gépe összerakásán ügyködött (ami egyszer biztos készen lesz, nem vicc, tényleg).
Egyszerűen tetszett neki a letisztultság, a könnyű kezelési felület és persze, hogy a barátai és ő ugyanazt az emojit látták az sem volt utolsó. Egy kis monton görgetés, majd válaszolt pár snapre, kicsit böngészett az e-mailjei között, majd pár gyors szelfi, ahogy félholtan fekszik kedvenc kávézója asztalán. Caitlyn nyilván randizik, tehát semmi esély, hogy ma moziba menjünk, vagy ünnepeljünk…
Feltette mindkét karját az asztalra és a homlokát erőszakosan előre tolva feltűnően haldokolt. Oké, oké, végre vége mindennek, kezdődik a nyár, a szabadidő. De be kell segítenem a gyárban, haza kell utazzak és negyven plusz fok lesz és mehetek majd megint kalapálni, meg lakbér és-
Órák telhettek el aközött, hogy Jayce elszundikált és aközött, hogy Viktor belépett az üzletbe. Megígérte az anyukájának, hogy behoz egy doboz tejet, illetve pár dolgot elpakol. Anya attól még, hogy nem leszek olimpiai futó soha, eltudok törölgetni pár poharat, ne aggódj, igen, igen bezárok, конечно-
- Viktor, biztos vagy benne, hogy nem probléma? Tudod, hogy megcsinálnám én magam a zárást is, hogyha nem ígértem volna meg, hogy-
- Igen, anya, ne aggódj. Menj nyugodtan - Viktor legyintett a válla fölött, ahogy próbálta jelezni édesanyjának, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van.
- Rendben akkor. Kérlek törölgesd el az edényeket, a kasszát már lezártam, szóval a saját kulcsom elviszem, majd használd a tiédet, rendben drágám?
- Мама.
- Jó, jó. Van még bent egy vendég, légyszíves felébresztenéd? Nagyon sokszor jár ide, és láttam, hogy ma valahogy nagyon kimerült volt, szóval nem akartam zavarni - Viktor édesanyját leginkább azzal lehetett jellemezni, hogy alacsony volt és minden szava puha, kellemes, csilingelő. Még akkor is kedvesen és teljes nyugalommal tudott beszélni, amikor valaki órák óta reklamált a pultnál, vagy amikor a beugrós lány már a negyedik poharat törte össze.
- Persze, de siess, mert sosem érsz oda a könyvklubba.
- Jaj, igazad van - kapkodva puszit nyomott Viktor arcára, aztán sebtében dobált bele mindent a táskájában és a cipőjét már az ajtó túloldalán húzta magára. A fiú arcán egy gyengéd mosoly húzódott ahogy integetett, aztán maga elé bámult és úriasan nagyot szusszantott. Viktornak még közel sem azzal volt problémája, hogy egy széket fel kellett raknia és az edényeket el kellett törölgetni. Egyszerűen csak kicsit kimerültnek (illetve nagyon, de mivel nála a 4 óra alvás már kiválónak számított) érezte magát. A vizsgaidőszak éppen hogy véget ért. Illetve a professzor asszisztenseként (és nem utolsó sorban, mint állandó mozgássérült) nem volt egyszerű feladata ebben a félévben sem.
Mielőtt azonban még elmerült volna annak a gondolatmenetében, hogy igazából mennyi mindent kellene még megcsinálnia, egy hangos csattanásra lett figyelmes. Üvegpohár. Hát, az eltört. Úristen van itt még egy vendég
Jayce arra kelt fel, hogy kifolyt a nyála az asztalra, leizzadt, sötét van és még le is vert valamit az asztalról. Bár azt, hogy mit, másodpercekkel később regisztrálta csak, miután ijedtében úgy felugrott a székről, hogy még az asztalt is majdnem felborította. Kifejezetten izmos, egészséges kiállású fiatalembernek tartotta magát és mások is elmondhatták ugyanezt, tehát, amikor felugrik egy székről, jön azzal az asztal is.
- Доброе утро - így Viktor.
- ¡Qué! - így Jayce.
A kávézót semmiképpen nem lehetett tágasnak vagy egyáltalán nagynak mondani. Sőt, kifejezetten kicsi volt, de nagyon otthonos, kellemes és a legfinomabb péksütik készültek el reggelente. A berendezés bolhapiacokon vett bútorokból tevődött össze, így nem létezett kettő olyan darab, amelyek akár egy kicsit is hasonlítottak volna egymásra. Nagyon sok vendég az elmondhatója annak, hogy ez adta a kávézónak azt a sajátos kis varázsát. Micsoda ambiansza lehet a szegénységnek, ha belegondolunk. igen, igen.
Tehát ebben a kis-, és felettébb kellemes helyiségben még úgyis, hogy Jayce egy olyan asztalnál aludt, amely Viktortól a legmesszebb helyezkedett el, a fiúk tisztán látták egymást a melegfényű világítás alatt.
- Azt mondtam, hogy jó reggelt - Viktor ajkára egy féloldalas mosoly húzódott, amit a másik férfi csak akkor vett volna észre, hogyha nagyítót tartott volna az arcába.
- Oh, igen, jó reggelt, vagy - itt tartott egy kisebb szünetet, reboot - jó estét? - Jayce természetesen felfogta, hogy elaludt.
- Igen, igazad lehet, a jó estét talán megfelelőbb kifejezés - Viktor nem sok időt töltött azzal, hogy végigmérje a felettébb zavarodottnak tűnő vendéget, de nem kerülte el a figyelmét az a tény. hogy igen, baromi jól néz ki. Ezer százalék, hogy kondizni jár egy héten ötször és snapchatet használ, és csak és kizárólag a lányokat szereti-
- Igazából boldog vagyok, hogyha te is bent ragadtál, legalább nem kell egyedül megvárnom, amíg Vera kinyit reggel. Jaj, annyira ki fog nevetni, hogy elaludtam. Esküszöm ez még sosem fordult eddig elő. Mármint aludni meg elaludni nyilván szoktam, de az hogy csak érted, leteszem a fejem és-
- Vera? - Viktor természetesen meglepődött, hogy az ismeretlen férfi ilyen könnyedséggel beszél az anyjáról. Illetve azon is meglepődött, hogy Jayce egy levegővétellel és folyamatosan mosolyogva beszél hozzá. A srác most komolyan levágott egy egész monológot és amikor mosolyog a szemei kicsit összehúzódnak, talán van egy gödröcskéje is, úristen, hogy lehet ennyire egyenes valakinek a foga?
- Tudod a tulaj, mármint akié a kávézó - Jayce értetlenül nézett fel a válla felett Viktorra, miközben a telefonját szürke melegítő nadrág zsebébe bújtatta és szétnézett, hogy vajon merre találja majd a seprűt és a kislapátot.
- Igen, szerintem ismerem a saját édesanyámat - Viktor elindult a pult felé, sétapálcájának kopogása a csöndes helyiségben hangosabbnak tűnt, mint bármikor máskor. Hirtelen kicsit túlságosan is tudatában lett annak, hogy valószínűleg hasonló korúak lehetnek az idegen férfival, és mégis mennyire másak. Jayce csupa izom, és pozitív kisugárzás, míg neki a rokkantság és ez a monton, hangos kopogás jutott.
- Úristen, te vagy Viktor! - az ismeretlen férfi kicsit közelebb merészkedett hozzá, miután feltette a széket az asztalra és ő meglepetten pislogott miközben eltörölt egy poharat a pult mögött. - Vera, mármint édesanyád, nagyon sokat mesélt már rólad. Csak jót. Szuperjókat. De ne aggódj leginkább azért, mert egy szakterületen tanulunk és egyszer meséltem neki és mesélte, hogy-
- Egy szakterületen?
- Te is atomfizikát tanulsz nem?
Viktornak szüksége volt egy pillanatra, hogy felfogja amit hallott. Hát igen, ne ítélkezz a borítóról meg ilyenek…
- De.
- Igen, én is, és egyszer anyukádnak meséltem, hogy ja igen azért vagyok ennyire nyúzott, mert így tökre lefáraszt a tanulás meg-
- Meg? - Viktor hálát adott a gyér fényeknek, mert Jayce nem láthatta azt az ártatlan kis mosolyt, amit kicsalt belőle.
- Hát meg így, igazából, nem tudom. Csak annyira azt érzem, hogy nagyon szeretek mindent, amit tanulok, de egyszerűen sosics vége és újabb információ, amit össze kell kössek valami előző félévben tanult random dologgal és-
- Igen, megértelek. Szeretnéd, hogy kiengedjelek, Да?
- Igazából semmi dolgom sincsen, szóval akár segíthetek is neked. Zársz? Nagyon sokat pultoztam ilyen fesztiválokon, szóval nagyjából ismerem a poharakat, meg amúgy is eltörtem egyet, ja, igen hol van a seprű? Várj, ne mond meg - és azzal a lendülettel meg is indult Viktor felé, és két másodpercen belül már ott is állt mellette és elvette a seprűt a lába mellől, a bicegős rossz lábam mellől, és megnézte, hogy mennyire rokkant is vagyok, ordítani tudnék.
- Nagyon szépen köszönöm, de nem szükséges, kedves-
- Igaz, be sem mutatkoztam - itt szélesen Viktorra mosolygott és kivillantak azok az idegesítően fehér és gyönyörű fogai - Jayce - kezet nyújtott felé, de ő inkább elnézett és felettébb sikeresen leplezte, hogy a férfi közelsége (leginkább az illata, nagyon citrusos, illik hozzá) mennyire felkavarta.
- Nem szükséges semmiben segítened, Jayce.
- De nagyon szeretnék, Viktor.
Döntésképtelenül álltak, ott a pult mögött, és Jayce folyamatosan a tekintetét kereste, míg végül Viktor beadta a derekát és egy kisebb sóhajtással bólintott. Végülis hamarabb haza mehetek, tanulhatok, dolgozhatok…
Jayce egészen elmerült a sepregetésben, dudolászott az orra alatt, közben a telefonja folyamatosan jelezte, hogy igen, ő népszerű, őt keresik az emberek. Végül az egész kávézóban felsepregetett, segített pakolni, még az asztalokat is letörölte és közben folyamatosan beszélgetéseket kezdeményezett, amikből kiderült, hogy meglepően sok közös van bennük. Viktor megtudta, hogy ugyanazt tanulják, de más egyetemre járnak, illetve, hogy Jayce tényleg minden délután itt van, és csak hetente háromszor jár kondizni.
Mire mindennel végeztek az óra az éjfélt is megütötte, és Viktor kissé nehéz szívvel zárta be a kávézó ajtaját, mert tudta, hogy valószínűleg nem fogják egymást látni soha többet. Futólag néha majd megpillantja amikor az egyik asztalnál ül és ő majd rámosolyog, de nem fognak beszélgetni és Jayce nem fogja megkérdezni, hogy-
- Tudom, hogy ez elég furcsa lesz, szóval nyugodtan mondj nemet - itt a férfi elővette a telefonját. Mintha az iPhone háborúból jött volna vissza. Viktor nem értette a szituációt, mert enyhe pírt vélt felfedezni Jayce arcán, utca világítás. - De esetleg a snapedet elkérhetem?
- Sosem használom - meglepetten pislogva ő is előbányászta a saját kis Samsungját, ami jóval idősebb modell volt, mint Jaycé, de tökéletes állapotban volt.
- És - itt tartott egy kisebb szünetet, mert biszexuális fél isten létére nem volt benne biztos, hogyan is kellene kimutatnia mennyire szeretne valami elérhetőséget - nem is szeretnéd?
- Nem.
- Oh. Oké.
Egy ideig csak álldogáltak csendben egymás mellett. Az idő éppen kellemesen meleg volt ahhoz, hogy Viktoron egy barna vászon nadrág és egy fehér pólón kívül nem volt semmi és a válltáskája is annyira könnyedén lógott a vállán, hogy Jayce minden flörtölési képességét elveszítette, amikor szembe találta magát a rettentően sötét, barna szemeivel.
- Instagramom van - végül is miért ne, lehet, csak majd elakarja kérni a házim, vagy kedvezményt a kávézóba vagy-
- Oh! Nekem is!
- Ebben nem kételkedtem - Jayce meglátta azt a halovány, de puha mosolyt, amit Viktor egész este rejtegetett előle. Úgy érezte magát, mint egy tinilány, amikor az első barátja megcsókolja. Egyszerűen nem tudta feldolgozni, hogy egy olyan gyönyörű ember, mint Viktor tényleg megadta neki az instagramját.@TheMachineHerald.
- Azta, nagyon sirály ez a név - Jayce szerette volna leharapni a saját nyelvét, a föld alá bújni és újjászületni, mint egy funkcionáló ember.
Viktor most már tisztán látta, hogy egészen fülig pirult és ez felettébb felbátorította.
- Valóban, nagyon sirály - érezte ahogy megnyomja a szó végét, ahogy az akcentusa erősen előretör, de egy percig sem bánta. Ránézett a képernyőjére. - @DefenderofTomorrow?
- Még gimiben csináltam a fiókom és ez volt a nevem CS:GO-ban.
- CS:GO? - Viktor értetlenül pislogott és lehet, hogy nem egy irányba mentek volna, de a férfi mégis elkísérte két utcával arrébb a lakásukhoz és az úton nagyvonalkban elmagyarázta, hogy ez egy videójáték és egyébként nagyon szórakoztató, meg persze, hogy akár ő is letöltheti, és akkor tudnak együtt játszani.
- Nem hinném, hogy az én zsánerem - Viktor előhalászta a kulcsait és villámgyorsan kinyitotta az ajtót, mert Jayce pozitív kisugárzása úgy érezte megvakítja. Szó szerint, mintha színtiszta mézet csurgatnának a torkán, miközben kényszerítik, hogy egyenesen a Napba nézzen.
- Oh. Hogyha mással szeretsz játszani, nyugodtan mond. Mármint, ha szoktál. Szoktál?
- Videójátékozni? - Ettől a kérdéstől Jayce megint csak láthatóan zavarba jött. Úgy érezte magát, mintha egy bugyuta gyerek lenne, pedig csak többet szeretett volna megtudni újdonsült szíve vágyáról.
- Igen.
- Nem, nem szoktam - hazudott. Minecraftozni nagyon szeretett, de nem voltak szavak arra, hogy mennyire nem akarta ezt elmondani
- Oh.
- Akkor jó éjszakát, Jayce.
- Persze, jó éjt. Buenas noches - és még egy utolsó bátortalan mosolyt megejtett.
- Спокойной ночи.
Viktor becsukta az ajtót és ő még egy teljes percen keresztül ott álldogált és azon gondolkodott túl korai még írnia-e. Igen, az volt.
Visszafele sétálva, a metrón üldögélve természetesen végigböngészte Viktor profilját. Vagyis inkább böngészte volna. Az az igazság, hogy az fogadta, amire számított. Bionak feltűntetve ez állt: Viktor I 21 I he/him. Összesen három darab kép volt feltüntetve, sorrendben így néztek ki: egy kép a kávézóról, egy felettébb szép virág és végül pedig egy homályos NewYork este. Jayce elhúzta a száját szomorúságában és leszállt a megállójánál. Gondolta, hogy Viktor egy privát személy lehet, de megfosztani az Internet népét a gyönyörű anyejegyekkel tarkított arcától egy bünténynek ért fel.
Ahogy hazaért evett, berakta a kedvenc mixét és ágynak dőlt. Még utoljára előhúzta a telefonját, hogy elkeseredettségében megnézze mit találhat még és a szerencse rámosolygott. Rá kattintott a megjelölt posztokra és olyan izgatott lett, hogy alig bírt magával. Viktornak úgy tűnik van egy felettébb híres ismerőse, aki a @jinxdoesshit felhasználónév alatt tetemes mennyiségű fotókkal táplálta a boldogságát. Jaycenek nagyon ismerősnek tűnt az arca és a combig érő kék loboncáról aztán eszébe is jutott, hol láthatta a lányt. Hiszen ő a beugrós a kávézóban, mekkora hülye vagyok. Jinx pedig nagyon sok minden mást is csinált, ahogy ez hamar kiderült. Influenszerként meglehetősen sok tiktokot töltött fel, de ami még ennél is érdekesebb volt, hogy pár csoportképen még ismerős arcokra is bukkant. Ez nem lehet igaz…
Gyorstárcsázta Caitlyn-t, aztán az órára pillantott. Basszus már három van?
- Élet halál kérdés legyen - Caitlyn morogva vette fel a telefont és Jayce hallotta ahogyan a háttérben felnyög a barátnője.
-Az.
- Mond.
- Vi-nek van a húga, tudod - Jaycenek fogalma sem volt, hogyan kezdjen bele abba, amit szeretne, és hogy egyáltalán mit akar ebből az egészből kihozni.
- Igen, aki utál engem - Powder nem utál, csak még nem ismer, ásította oldalt Vi felvállról.
- Igen, ő. Powder. Szóval ő egy ilyen influenszer? Jinx a neve instán.
- Influenszer? - Caitlyn nem tudta hova tenni ezt az információt. - Várj. Honnan tudod Powder instagramját? Mármint tőlem biztos nem. Mert nekem nem adta meg. Jayce mivan?
- Jó, holnap, brunch.
- Hol?
- Cozy?
- Jó, legyen. Kíváncsian alszom el.
- Aludjatok, majd holnap mesélek. Puszi.
- Puszi.
X
Viktor egy nagyon hosszú és forró fürdőt vett. Úgy érezte megérdemli és szüksége van rá. Egy könyvet is bevitt magával, de akárhogy próbálkozott, egyszerűen semmi nem kötötte le a figyelmét. A betűk elszöktek, a tájleírások nem jelentek meg a fejében gyönyörű képként, és azon kapta magát, hogy ugyanazt az oldalt olvassa újra és újra. Volt már eset, amikor első találkozás után megtetszett neki valaki, de természetesen mindig akadt bökkenő. Ne haragudj, a lányokat szeretem.. vagy Nagyon nehéz lenne egy fizikailag és lelkileg sérült emberrel most együtt lennem, megérted ugye?
Viktor mindig megértette. Végülis a nap végén, ő sem szeretett volna magával lenni. De ez nem azt jelentette, hogy nem fájt ugyanúgy, mint minden elutasítás.
Nagy nehezen az ágyba parancsolta magát és legerősebb próbálkozása ellenére is Jayce profilján kötött ki.
Itt aztán lehetett nézelődni, az biztos. Hol egy napbarnított Jayce mosolygós arca nézett vissza Viktorra a képernyőn, hol bulizós videó, ahol annyira hangos a zene, hogy illegálisnak kéne lennie, vagy éppen képek a bányában, ahol mint kiderült besegít. Jayce emberekkel körbevéve, állandóan. Mosolyog. Nagyon szép a foga. Egy félmeztelen kép a kondiban, ahova csak háromszor jár hetente. Ezt Viktor nem bírta ki, lescreenshotolta és nagyon gyorsan megdorgálta magát és a gondolatait, mert nagyon csúnya helyekre vitte az agya.
Pár közös kép az anyukájával, ahogy főznek és-
Na ezt nem hiszem el, most szerencsém van? Nekem?
Jayce a pride-on. Haspólóban feszít és egy méretes fekete elegáns nadrág van rajta, hasitasijából kilógnak a virágok. Az arca leégve és borostás, miközben sört iszik és a másik kezében ott van egy zászló. Viktor jól megnézi a zászlót és a szeme majd’ kiesik a koponyájából annyira erősen koncentrál. Sötétrózsaszín, lila és sötétkék. Bi. Biszexuális.
Viktor annyira koncentrál, mint még soha, kinagyítja a képet és azzal a lendülettel be is lájkolja. Gyorsan kilájkolja. Baszdmeg, baszdmeg. Jó, oké, lehet nem látja, de baszki tuti látni fogja, jó, nembaj lehet nem is olyan régi ez a poszt, olyan régre csak nem tekerhettem. Rápillant a dátumra. Két éves a kép. Megsemmisülten lezárja a képernyőjét és a szoba legvégébe dugja fel töltőre.
XX
Jayce természetesen megkapja az értesítést. Négy óra múlt és azt hiszi Caitlyn nem bír magával, így csak megnézi, hogy mit írt neki a lány. Még az ütő is megáll benne, amikor látja, hogy Viktor lájkolta az egyik posztját. Azt a posztot. A pride posztot.
Tudtam én, hogy megéri ezt kirakni, aztakurva.
Kétszer meggondolja, hogy megteszi-e, de úgy dönt, hogy, aki nem mer, nem nyer és felettébb udvariasan becsúszik @TheMechanicalHarald dm-jébe és elégedetten nyugtázta, hogy Viktor egyből megnézte.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése